Tükör által homályosan

Posted on 30 július 2013.
Hot 3901 hits 0 favoured


 

„Megmondjam, hogy Te hogyan?”

Serdülő – szülő fejlesztő program

„Tükör által homályosan”

Serdülő fejlesztő program



Szegedi Tini-telefon Lelkisegélyszolgálat Egyesület által pályázott, az Emberi
Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai
Intézet által meghirdetett ’Célzott és javallott prevenciós programok támogatása’
című projektben a KAB-ME-12-7937 kódszámú ’Család együttműködését segítő
program 2012’ című pályázati programban serdülőkkel és szülőkkel foglalkoztunk
annak érdekében, hogy a résztvevők kiegyensúlyozottabb, egészségmotiváltabb,
kapcsolati konfliktusok megoldásában és személyes önérvényesítő készségükben
hatékonyabb személyiségként válhassanak családi- és közösségi életterükben
önmegvalósításukat jelentő életútjukon.

A mai fiatalok ebben a gyorsan változó, az előző generációtól eltérő értékeket
előnyben részesítő, a tömegkommunikáció által erősen befolyásolt világban
 magányossá válnak. Csökken a családok nevelési eredményessége. A közösségi
terek elveszítik a jelentőségüket, a fiatalok marginalizálódásának következménye
a pszichés betegségek szaporodása, a legális és illegális drogok használatának
növekedése, a kriminális veszélyeztetettség.
Ennek megelőzésére programunkat három településen valósítottuk meg. Serdülő
– szülő csoportfoglalkozást tartottunk Algyőn és Kelebián, serdülő közösségépítő,
konfliktusmegoldó foglalkozást tartottunk Makón.

 

A mai fiatalok ebben a gyorsan változó, az előző generációtól eltérő értékeket előnyben részesítő, a tömegkommunikáció által erősen befolyásolt világban magányossá válnak. Csökken a családok nevelési eredményessége. A közösségi terek elveszítik a jelentőségüket, a fiatalok marginalizálódásának következménye a pszichés betegségek szaporodása, a legális és illegális drogok használatának növekedése, a kriminális veszélyeztetettség.

 

 

Ennek megelőzésére programunkat három településen valósítottuk meg. Serdülő – szülő csoportfoglalkozást tartottunk Algyőn és Kelebián, serdülő közösségépítő, konfliktusmegoldó foglalkozást tartottunk Makón.
Véljük, hogy szülők és serdülők közös programjában javulhat az együttélő generációk konfliktus- és feszültségoldó hatékonysága. A szülő – serdülő személyes fejlődést szolgáló tréningprogram az egymás értését szolgáló kommunikáció javítására, feszültségcsökkentésre, drog-elutasító magatartásra szolgált.

Várt hatás:
A serdülő–szülő csoport megszerveződése segítheti a szülői, családi és segítői szerepkörök tudatosítását, a szükséges információk és készségek megszerzését és az eredményes szocializációhoz elengedhetetlenül szükséges családi és közösségi kohézió kialakulását vagy erősítését. Biztosítható a bekapcsolódó fiatalok egészségesebb személyiségalakulása.

A serdülő csoportban megvalósul a közösségépítés. A konfliktuskezelési módozatok elsajátításával a feszültségcsökkenés révén kiegyensúlyozottabbak lesznek, s megtalálva helyüket a társas környezetükben nagyobb eséllyel mondanak nemet az addiktív megoldásmódok kihívásaira. Bár a serdülő - szülő csoportokat azonos tematikájúra terveztük, a két csoport sajátos fejlődése, igényei

miatt mégis el kellett térnünk a tervezettől. A csoportokra jellemző volt, hogy a szülők nagyon alteráló módon jelentek meg, és a serdülő lemorzsolódókat foglalkozás híre hallatán érkező új tagok pótolták. A falusi környezetben a serdülők és a szülők is jól ismerték egymást.

 

 

Az algyői csoportban a csoportépítést követően önismereti és társismereti játékokkal segítettük a tagokat a reálisabb énkép kialakításában. Különböző helyzetjátékokban hozták be a családi történéseken keresztül a saját élethelyzeteiket, és a másik szerepében (gyermek vagy szülő) is megtapasztalhatták a konfliktushelyzetekkel kapcsolatos érzéseket, indulatokat, féltéseket (elkallódás, korai párkapcsolat, korai szex, drogok kipróbálása). Pozitívnak értékelték, hogy serdülő és szülő szerepben is kipróbálhatta magát mindenki. Fontos lépésnek éreztük a csoport fejlődésében, amikor maguk a serdülők mondták ki, hogy „követelmények és korlátok pedig kellenek, hogy legyen mihez tartani magunkat”. A résztvevő szülők is megfogalmazták, hogy soha nem értették volna meg (hiába van a múltjukban saját serdülőkoruk is) azokat a konfliktusokat, amelyek a saját serdülőjükkel kapcsolatosan megjelennek, ha e foglalkozás keretein belül erre nem kaptak volna támpontokat.

A csoport végén az alábbi összefoglalót írták:

„Kis településünkön az elmúlt 10 alkalommal egy remek tréningen vettünk részt, gyerekek és szülők. Ez a tréning a kamaszok és a szülők közötti problémák, feszültségek megoldásához nyújtott segítséget. Különböző szituációs és szerepjátékokon keresztül kipróbálhattuk mi felnőttek, milyen kamasznak lenni, a serdőlők meg azt, hogy a szülők mivel küzdenek a serdőlőjük nevelése során. A szülő – gyermek kommunikáció fontosságát is átélhettük ezekkel a gyakorlatokkal.
Problémáink megoldása a jó szülő – gyermek kapcsolat. A foglalkozáson mi serdülők a saját szüleikkel, nagyszüleikkel való kapcsolatot is meg tudtuk beszélni a szülő csoport tagokkal. A szülők felelőssége a gyermeknevelésben nagyon sokat számít. Amit a foglalkozásokon megtanultunk, azt otthon is használhatjuk. Minden szülőnek és gyermeknek tiszta szívünkből ajánljuk, hogy vegyenek részt hasonló tréningen, mert mindig tanulhatunk, és jobban megismerhetjük gyermekeink problémáját.”

 

A kelebiai csoportban a csoportépítést követően leginkább a családban elfoglalt helyzet, a társas kapcsolatokban megjelenő közeledési feszültség, és a virtus szerepe a serdülő fiúk nyílt viselkedésében témakörök kerültek előtérbe Ennek kapcsán megfogalmazódott, hogy fontos elfogadó és támogató módon alakítani a kapcsolatot a másik nemmel. A résztvevő serdülők a

szülőiszerepben lévő csoporttagokkal szerepjátékokban meg tudták élni ezeket a helyzeteket, megtapasztalhatták a másik szereplő oldaláról is e kérdéseket. A virtus kihívásai kapcsán a nyílt agresszivitás elkerülésére és a drog-elutasításra kaptak új mintákat a saját viselkedés-repertoárjukba. A csoport

végén az alábbi értékelést adták:
„Ha ez a foglalkozás nem lett volna, akkor soha nem gondoltuk volna végig, hogy a családi helyzetek problémahelyzeteiben milyen a másik nézőpontja, érzései. A helyzetjátékokból megtapasztalhattuk azt is, milyen módon viszonyuljunk a konfliktusok megoldásához. Elgondolkodtató, hogy átgondolatlan kíváncsiság a drogok felé milyen hatásokkal járhat a testünkre és társas kapcsolatainkra. Legfontosabb számunkra, hogy itt olyan kérdésekről is nyíltan beszélhettünk, amelyekről sem otthon, sem az iskolában nem esik szó.”

 

 


Author:

Powered by CjBlog

 

Ma26
Tegnap42
A héten68
A hónapban698
Összesen77705

Látogató IP címe: 54.158.52.166 Információ a látogatóról: Unknown - Unknown 2018. szeptember 18. kedd, 21:43

Ki van jelen

Guests : 29 guests online Members : No members online
JavaScript either reported a fatal error or is not running.


Látogatóink

Oldalainkat 29 vendég és 0 tag böngészi